Hasznos tanácsok az autónk nyári felkészítéséhez

Végre megérkezett a március, ezzel együtt pedig a tavasz. Az időjárás még annyira nem kegyes hozzánk, viszont már most érdemes végiggondolni, hogy mi mindent kell tenni az autónkkal, hogy felkészíthessük a nyári meleg időjárási viszonyokra. A tél minden autót megvisel, még akkor is, ha csak az utcán áll, és alig indulunk el vele. Emiatt tehát lényegesen többre van szükség, mint kivenni a téli holmikat az autóból, feltölteni a szélvédőmosót szezonális folyadékkal, és ha már úgyis úton vagyunk elgurulni a legközelebbi autómosóba, hogy lemossuk a sós-savas latyakot a kocsi alvázáról.

De mit is kell, vagy kellene tennünk, hogy az autónk megfelelő állapotba kerüljön a tavaszi időjárásra? A következőkben ehhez adunk hasznos tanácsokat.
 
Első lépés: nyári gumicsere!
 
Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt állítjuk, a nyári felkészítés első és talán legfontosabb eleme a nyári gumicsere. Bár sokan szeretik halogatni, sőt, van, aki ki is hagyja, pedig ez elengedhetetlen lépés. A téli gumi ugyanis alkalmatlan arra, hogy nyáron közlekedjünk vele. Mintázatában és gumikeverékében is a hideg időre, illetve a téli körülményekre van optimalizálva, így a meleg időjárást nem viseli jól. Egyrészt lényegesen gyorsabban fog kopni, másrészt pedig kevésbé fog tapadni, ami miatt a fékút is megnő, ami egyáltalán nem biztonságos.
 
Amint tehát az időjárás már kellően meleg, keressük fel a gumiszervizt. Ez ugyanúgy vonatkozik arra, akiknek 205 55 r16 nyári gumi kell az autójára, mint arra, akinek 195 65 r15 nyári gumi vagy 225 45 r17 nyári gumi. De mikor is számít elég melegnek a hőmérséklet a nyári gumikhoz. Nos, ehhez van egy alapszabály, mégpedig az, hogy ha már tartósan 7 fok felett van a hőmérséklet, akkor szükséges a csere. Persze nehéz megállapítani, hogy mikor számít már tartósnak a 7 fok feletti hőmérséklet. Általánosságban elmondható, hogy április végén, május elején mindenképp legyen meg a csere.
És ha már a gumisnál járunk, ne feledkezzünk meg az abroncsok ellenőrzéséről, és a futómű beállításról sem.
Az autószerelőt is ejtsük útba!
 
Természetesen a gumicsere még csak az első lépés, számos más feladatot is el kell végezni, hogy az autó készen álljon a tavaszra. Ha már úgyis a gumisnál járunk, érdemes az autószerelőt is útba ejteni, és megkérni, végezzen el egy általános ellenőrzést. Persze, ha elég ügyesek vagyunk, pár dolgot mi is elvégezhetünk az autónk, de jobb ezt szakemberre bízni.
Fontos lépés, hogy ellenőrizzük a folyadékszinteket. Ez a hűtőfolyadék szintjének mérést éppúgy magába foglalja, mint a fékfolyadék vagy a motorolaj állapotának vizsgálatát. És ha már a fékek szóba kerültek, rájuk is érdemes vetni egy pillantást, és ha szükséges elvégezni a beállításokat. Nem maradhat el az akkumulátor töltöttségi szintjének ellenőrzése és a lámpák működésének vizsgálata sem.
Persze nemcsak a biztonság, de a komfort is lényeges a nyári közlekedés esetében is. A klíma nyáron jó szolgálatot tehet, így ennek az állapotát is célszerű megvizsgáltatni, ha pedig szükség, elvégeztetni a feltöltést.
 
J.M