Szekszárdon IPTV-rendszert fejlesztettek

szekszárdi Tarr Kft. IPTV-rendszert fejlesztett a városban és zalaegerszegi telephelyén is, amelynek köszönhetően modernebb alapokra helyezhető a tévézés a háztartásokban.

A Tarr Kft. projektjére EU-s támogatásként 299,5 millió forintot kapott a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program forrásaiból. A kiépítés összköltsége 671 millió forint volt.


Az IP televíziós szolgáltatást, vagyis az Internet Protocol alapú rendszert biztosítják a szekszárdi és a zalaegerszegi tévénézőknek. A vállalat két telephelyén vannak a cég fejállomásai, ezért itt építették ki az IPTV-t. Már korábban is fejlesztett a cég állomásain, ennek köszönhetően az IP alapú jelátvitel fizikai feltételei adottak voltak mind a fejállomásokon, mind a hálózaton, közölte a cég. A projekt során a Middleware, vagyis a köztes szoftverek kifejlesztése volt a cél.  

 

Kényelmesebb a tévénézés

Kényelmesebb a tévénézés

 


Az IPTV ugyan televíziós szolgáltatás, de az interneten vagy helyi hálózaton sugározzák a műsort, melyhez IP szabvány használata szükséges. Sokkal praktikusabb és személyre szabottabb, interaktív műsorszolgáltatásról lehet beszélni, hiszen a felhasználó maga választja ki csatornáit, ráadásul jóval több lehetőség közül tehetik ezt meg, csúcsminőségben. Az adás visszanézhető, sőt meg is állítható és újraindítható tetszés szerinti időpontban.

 
A Tarr Kft. ilyen kapcsolatot lehetővé tevő felhasználói végberendezéseket, műsorfelhő rendszert épített ki, de szolgáltatásában megtalálható egy interaktív alkalmazásokat nyújtó, szolgáltatói alkalmazásbolt is. 
 

 

M. A. 

Forrás: mti