A hátrányos helyzetűek felzárkózását segítik Szekszárdon
A Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara a Diversitas Közpottal közösen a hátrányos helyzetűek társadalmi felzárkózását segítik.
Együttműködési megállapodást kötött a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara ás a Diversitas Központja annak érdekében, hogy többek között közös képzési programok megvalósításával segítsék a térség hátrányos helyzetű társadalmi csoportjainak felzárkózását.
Két félévesre tervezik a képzést
A megállapodás alapján a hátrányos helyzetűek képzettségi és foglalkoztatási helyzetét a tervezett közös képzési programok és egy szakmai tanácsadással, kutatásokkal foglalkozó, és képzési feladatokat koordináló programirodán keresztül segítenék.
Hozzáfognak a társadalom- és vidékfejlesztési szakértő szakirányú továbbképzés kidolgozásához és előkészítik a képzés indítását.
A két félévesre tervezett képzés elvégzésével olyan szakemberek kerülnek ki a munkaerőpiacra, akik a társadalom- és vidékfejlesztés területén a társadalmi mobilitás és felzárkózás, valamint a helyi gazdaság fejlesztésének érdekében képesek programok és projektek komplex módon történő tervezésére, megvalósítására, elemzésére, értékelésére és fejlesztésére.
A végzettek helyi önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási és gazdasági szereplők részére nyújthatnak segítséget olyan fejlesztési programokban, ahol a felzárkózás és gazdaságfejlesztési célok érvényesülnek.
BG
Forrás: MTI,PTE
A képek illusztrációk
A képek illusztrációk